A szakértő szerint……
A magyar lakáspiac az elmúlt időszakban újra lendületet vett. A tranzakciók száma és a hitelfelvétel is szépen növekszik, ami azt mutatja, hogy stabilabbá vált az ingatlanpiac. Nagy Tamás, az MNB Pénzügyi Rendszer Elemzése Igazgatóságának vezetője is megerősítette ezt az irányt, ráadásul mostanában egyre népszerűbb előadásokat tart a lakáspiaci folyamatokról és a hitelezés jövőjéről.
Tamás szerint az elmúlt 12 hónapban közel **140 000 lakástranzakció történt**, ami közelít a korábbi, „egészséges” 150-160 ezer közötti szinthez. Az adásvételek számának növekedése pedig a hitelfinanszírozás fellendülésével is párosul: a kihelyezett hitelek volumene **közel két és félszeresére nőtt** 2023-hoz képest. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy újra beindult a piac.
A lakáshitelek aránya is egyre nagyobb az ingatlanügyletek mögött, ami különösen jó hír azoknak, akik hitelből vásárolnának. Míg a magas kamatkörnyezet miatt korábban csak az ügyletek egyharmada mögött volt hitel, most ez az arány **42-43%** körül alakul. Ez részben a CSOK Plusz hatása is, hiszen a program révén sokkal magasabb hitelösszegeket lehet igényelni a vállalt gyermekek száma alapján.
### A bankok versenyben vannak érted
Az elmúlt hónapokban a bankok szó szerint versengenek az ügyfelekért. **Havi 100-120 milliárd forintnyi új lakáshitel** áramlott ki a piacra, és a pénzintézetek mindent megtesznek azért, hogy te legyél a következő ügyfelük. Ráadásul a kamatok sem szálltak el: a CSOK Plusz kamata **3%-ban maximalizált**, és még a piaci hitelek THM-plafonja is 7% körüli maradt, így sok esetben kedvező feltételekkel tudsz hitelt felvenni.
A verseny éles, és még a THM-plafon kivezetése után sem ugrottak meg a kamatok jelentősen. A bankok nem engedhetik meg maguknak, hogy kiárazódjanak a piacról, így akinek az ajánlata nem elég versenyképes, az gyakorlatilag kiesik a játékból.
### Lesz még kedvezőbb lakáshitel?
Most úgy tűnik, hogy a lakáshitelpiac újabb változások elé nézhet. A Bankszövetség és a Nemzetgazdasági Minisztérium közötti egyeztetések alapján felmerült egy **5%-os THM-plafon** bevezetése is, amely két hónapon belül megvalósulhat. Ez jelentősen csökkentheti a hitelfelvétel költségeit, hiszen a jelenlegi átlagos 6,5-6,7%-os kamatokhoz képest ez egy sokkal kedvezőbb feltétel lenne.
Bár sok részlet még nem világos, az biztos, hogy ez a bejelentés némi kivárást okozhat az ügyfelek körében. Sokan inkább megvárják az alacsonyabb kamatokat, ami átmenetileg lassíthatja az ingatlanértékesítési folyamatot, de hosszabb távon újabb fellendülést hozhat, amint az 5%-os THM életbe lép.
—
**Tehát ha most gondolkodsz az ingatlan eladásán vagy vásárlásán, ne habozz!** A piac pörög, és ha szeretnél kihasználni minden lehetőséget, bátran keress meg! Segítek megtalálni a legjobb megoldást, legyen szó eladásról vagy akár hitelfelvételről.
Újra pörög a lakáspiac és a hitelezés – itt a tökéletes idő az eladásra!
Az ingatlanpiac éledezik! Az elmúlt évben jelentősen növekedett az eladott lakások száma, ami egyértelmű jele annak, hogy a piac újra lendületet kapott. Az elmúlt 12 hónap során közel 140 000 lakás adásvétele történt meg, ami már közelíti a korábban egészségesen működő, 150-160 ezres szintet. Ez mindenképpen jó hír azoknak, akik ingatlan eladásán gondolkodnak!